Skip to content

Vesd be az ágyad! – William T. H McRaven diplomaosztó beszéde

Valamilyen furcsa oknál fogva szeretek diplomaosztó beszédeket nézni. Nem a felületes meg tudod csinálni és az élet tele van lehetőségekkel típusú monológokra gondolok, hanem azokra a beszédekre, amikben benne van az előadó egy kis darabja is. A történetei, stílusa vagy épp szarkazmusa.

A legjobb diplomaosztó beszédek útravalóit összefogó cikken dolgoztam, amiben William T. H McRaven beszédét is röviden részletezni akartam. Nem sikerült röviden írnom a beszédről, emellett pedig a tengernagy Texasi Egyetemen elhangzott beszéde stílusában is egyedi, kilóg a többi ugyancsak nagyszerű beszéd sorából. Éppen ezért gondoltam jó ötletnek egy külön cikkben írni a SEAL tréning “élményeit” összefoglaló beszédről.

William T. H McRaven beszéde egyszerű, érthető és élvezetes.

A terngernagy a SEAL kiképzés tanulságait 10 leckébe tömörítve adott útravalót a Texasi Egyetem végzős diákjainak. 

McRaven szerint a SEAL kiképzés élethossznyi kihívások hat hónapba sűrítve. Mivel életünk is egyfajta csatatér, ahol akadályokat kell átugornunk a haladás érdekében, így a kiképzés hétköznapjaiból vett példák is relevánsak mindannyiunk számára.

Nézzük hát a 10 tippet, amit McRaven tengernagy megfogalmazott beszédében:

1. Vesd be az ágyad!

A kiképzés minden egyes napja az ágyak állapotának ellenőrzésével kezdődött. Akármennyire is igyekezett McRaven tökéletesen összehajtogatni az ágyneműt és feszesre húzni a lepedőt, a kiképzőtisztek mindig találtak valami kikötnivalót. Évek távlatából visszatekintve még ennek az apró történetnek is szemléletformáló hatást tulajdonít a tengernagy,

Szerinte, ha minden reggel beveted az ágyad, akkor a nap első feladatát már elvégezted. Ez egy kis büszkeséggel fog eltölteni és motivál a további kihívásokra. 

Az ágyad bevetése megerősíti az állítást, miszerint a kis dolgok is számítanak. Ha nem tudod a kis dolgokat rendesen megcsinálni, akkor a nagyobb feladatoknál sem lesz esélyed.

2. Találj valakit, aki segít evezni!

A SEAL kiképzés során a kadétokat hétszemélyes csónakokba osztják be. Ahhoz, hogy a csónak elérje a partot mindenkinek eveznie kell. 

Nem változtathatod meg egyedül a világot, szükséged lesz segítségre, amihez tökéletes kiindulópont a barátaid, a családod és a kollégáid.

“Ha meg akarod változtatni a világot, akkor találj  valakit, aki segít evezni.”

3. Ne az uszonya, hanem a szíve mérete szerint mérd az embereket!

Az egyik hét fős csónak egy amerikai indián, egy afrikai amerikai, egy lengyel amerikai, egy görög- és egy olasz amerikai srác volt, két középnyugati fiatallal kiegészülve. A többi kadét gyakran viccelődött a hét köpcös srác apró uszonyaival, de valahogy ezek a világ különböző részeiről származó fiúk mindig leúszták, lefutották és leevezték társaikat.

“A SEAL kiképzésnek nagyszerű kiegyenlítő hatása volt. Semmi sem számított, csak a sikerre való törekvésed. Nem számított a színed, az etnikai háttered, nem számított se a nevelésed, sem a társadalmi státuszod.”

4. Ne foglalkozz vele, ha cukros süti leszel. Dolgozz tovább!

Az ágyakhoz hasonlóan a kiképzésben résztvevők egyenruháját is folyamatosan ellenőrizték a kiképzők és rendszerint mindig találtak valamilyen hiányosságot. 

Ha nem volt “megfelelő” egy kadét egyenruhája, akkor addig kellett futni és gyakorlatoznia, míg csavarni nem lehetett az izzadságot a ruhájából. Ekkor meghempergették a homokban a diákot, aki a rátapadt homoktól úgy nézett ki, mint egy cukros süti.

Sokan nem voltak képesek elfogadni, hogy akármennyire keményen próbálják tökéletessé varázsolni egyenruhájukat, azt sosem értékelik. Ezek a kadétok nem fejezték be a kiképzést. Ők nem értették a gyakorlat lényegét.

“Sosem fog sikerülni. Sosem lesz tökéletes az egyenruhád. Néha nem számít milyen jól felkészülsz vagy milyen jól teljesítesz, ugyanúgy cukros sütiként végzed. Ilyen az élet néha.”

5. Ne félj a cirkuszoktól!

Akik nem teljesítettek az adott napon megfelelően, azok 2 óra további saját testsúlyos edzést kaptak jutalmul. Ezt nevezik cirkusznak.

A cirkusz azt jelentette, hogy az adott napon nem voltál elég jó. Ugyanakkor ha valaki bekerült a cirkuszba, akkor nagyobb valószínűséggel tért vissza a következő napon is, mivel a cirkusz extra munkátt, extra fáradtságot jelentett és megnehezítette a következő nap teljesítését.

Minden SEAL-nek kijutott a cirkuszból, de érdekes dolog történt azokkal akiknek többször is szerencséjük volt 2 óra testedzéssel meghosszabbítani napjaikat. Azon kívül, hogy a saját testsúlyos edzéstől erősebbé váltak, a cirkusz növelte az akaraterejüket és az állóképességüket.

“Az  élet tele van cirkuszokkal. El fogsz bukni. Valószínűleg sokszor el fogsz bukni. Fájdalmas és csüggesztő lesz. Időnként az egész lényedet próbára fogják tenni, de ha meg akarod változtatni a világot, akkor ne félj a cirkuszoktól!”

6. Néha fejjel lefelé kell lecsúsznod az akadályról!

A kiképzésen az újoncoknak legalább hetente kétszer teljesíteniük kellett az akadálypályát. A 25 akadályból álló pálya egyik eleme egy három szintes, kilenc méter magas torony volt, amit 60 méternyi kötél kötött össze egy egy szintes toronnyal. Ezen a kötélen kellett leereszkedniük az újoncoknak.

Az 1977-es pályarekordot megdönthetetlennek gondolták, egészen addig, amíg az egyik kadét ahelyett, hogy a kötél alá lengett volna és úgy csúszott volna végig, vakmerően fejjel lefelé a kötél tetejére ugrott és úgy tolta előre magát.

Veszélyes húzás volt. Megsérülhetett volna, amivel biztosan véget ér számára a kiképzés. De a trükk bejött és megdöntötte a pályarekordot.

“Ha meg akarod változtatni a világot, akkor néha fejjel előre kell lecsúsznod az akadályról.”

7. Ne félj a cápáktól!

A haditengerészethez méltóan az úszás is markáns részét képezte a kiképzésnek. San Clemente szigeténél komoly hosszokat kellett teljesíteniük az újoncoknak a kiképzés sikeres befejezése érdekében.

Úszás előtt a felügyelők kedélyesen közölték, hogy a San Clemente körüli vizek hemzsegnek a fehér cápáktól, de azok még nem támadtak egy újoncra sem. Legalábbis nem mostanában.

Ezen kívül azt is megtanulták, hogy ha cápa kezd körözni körülöttük, akkor ne ússzanak el, tartsák a pozíciójukat és ne ijedjenek meg. Ha megtámadja őket a cápa, akkor teljes erejükkel koppintsanak az orrára.

“Sok cápa van a világon. Ha partra szeretnél érni, akkor velük is el kell bánnod.”

8. Hozd a legjobb formád a legsötétebb órákban is!

Mit sem ér az eddig érintett összes tanács, ha a kemény helyzetekben meginog a kezed. Ha nem csapsz az éhes cápa orrára, akkor elkerülhetetlenül cápakaja leszel.

“A küldetés legsötétebb pillanataiban kell igazán nyugodtnak és összeszedettnek maradnod, amikor minden taktikai kézséged, fizikai erőd és belső erőd tesztelésre kerül.”

9. Énekelj amikor nyakig az iszapban vagy!

A kiképzés kilencedik hetét mindenki csak a pokol heteként emlegeti. A hat alvás nélküli napot és egy, az árapály síkságon eltöltött különleges kihívást magába foglaló hét a kiképzés talán legkeményebb része.

Szerdán az újoncok leeveznek San Diego és Tijuana közötti síkságra, ahol az óceán vize egy mocsaras foltot hozott létre. Itt töltik a következő 15 órát nyakig sárban, hullámoktól ostromolva. Ha 5 ember feladja, akkor elhagyhatják az iszapot.

Amikor William H. McRaven körülnézett az iszapban látta, hogy néhány társa már közel van ahhoz, hogy feladja. Még további 8 órát kellett a jéghideg vízben tölteniük, amikor a fogak vacogása helyett felcsendült egy dallam.

Egyikük szörnyen hamis hangon, de annál nagyobb lelkesedéssel énekelni kezdett. Rövidesen együtt énekelt minden újonc, mert tudták, hogy ha egyikük felül tudod emelkedni a kínon, akkor mindegyikük képes rá.

A felügyelők megfenyegették őket, hogy meghosszabbítják az iszapban töltött időt, ha nem hagyják abba az éneklést, de a dallam csak nem hagyott alább. 

McRaven elmondása szerint az iszap valahogy egy kicsit melegebbnek, a szél enyhébbnek tűnt és a hajnal már nem is látszott olyan távolinak.

“Ha bármit is tanultam az utazással töltött időm során a világon, akkor az a remény ereje. Egyetlen ember – Washington, Lincoln, King, Mandela vagy egy lány Pakisztánból, Malala – egy ember képes megváltoztatni a világot azzal, ha reményt ad az embereknek.”

10. Sose add fel!

A SEAL kiképzésen van egy csengő, ami mindig központi helyen található meg, hogy minden újonc jól lássa. Ha valaki azt megrázza, akkor vége a megpróbáltatásainak és szabadon távozhat.

Ahogy McRaven összefoglalja:

“Rázd meg a csengőt és többé nem kell 5-kor felébredned. Rázd meg a csengőt és többé nem kell úsznod a jéghideg vízben. Rázd meg a csengőt és nem kell többé futnod, nem kell végigcsinálnod az akadálypályát és többé nem kell kibírnod a kiképzés nehézségeit. 

Csak rázd meg a csengőt. 

Ha meg akarod változtatni a világot, akkor sose, de sohase rázd meg a csengőt.

Összefoglalva

  • Ha meg akarod változtatni a világot, akkor kezdj énekelni, amikor nyakig iszapban vagy!
  • Kezdd minden napodat egy feladat teljesítésével!
  • Találj valakit, aki segít az életben!
  • Tisztelj mindenkit!
  • Tudd, hogy az élet nem igazságos és gyakran el fogsz bukni, de sose add fel!

William T. H McRaven beszéde az egyik kedvenc diplomaosztó beszédem, viszont se teljes magyar fordítást, se megfelelő magyar feliratot nem találtam hozzá, ezért érdemesnek tartottam egy cikkben kitérni mind a 10 pontra, nem csak a beszéd sarokköveire.

U.I: A cikk a belinkelt beszéd rövidített és magyarra fordított változata. Nem tükörfordítás, de a leírtak nagy részét mégis idézőjelbe lehetne tenni. Ha érdekel az eredeti beszéd, akkor nézd meg a videót, vagy kattints a linkre a beszéd szöveges átiratáért.

Borítókép forrása: AP Photo/The University of Texas at Austin, Marsha Miller

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük