Az élet rövidségéről három rövid esszé gyűjteménye, amelyeken keresztül Seneca figyelmeztet az egyetlen véges erőforrásunk fontosságára, az időre.
Lucius Annaeus Seneca az egyik legérdekesebb életúttal rendelkező sztoikus filozófus, drámaíró, államférfi volt. Senatornak készült, questori pozíciót töltött be, majd Korzikára száműzte Caligula császár.
Korzikán írt leveleinek hatására visszatérhetett Rómába, ahol Nero, a véres császár nevelője lett. Ebben a változatos politikai környezetben élt, gondolkodott és alkotott Seneca, akit a sztoikus filozófia három nagy alakja között tartanak számon Marcus Aurelius és Epictetus mellett.
Morális levelei olyan örökérvényű kérdések fejtegetésével foglalkoznak, mint az idő végessége, a személyiségünkhöz illő célok állítása, a világ velünk szemben állított elvárásainak kezelése és a nyugalom elérése.
A rövid esszékből sokat tanulhatnak azok, akik saját kezükbe szeretnék venni a sorsukat, akik még nem találták meg az útjukat, illetve akik Seneca boldogságot és nyugalmat érintő tanácsaira kíváncsiak.
Az egyetlen ami véges: az idő
„Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.”
Az élet rövidségéről szóló morális levelet Pompeius Paulinushoz címezte Seneca. Paulinus Róma gabonaellátásának felügyelője volt, így egy fontos és felelősségteljes pozíciót töltött be az ezzel járó kötelezettségekkel együtt.
Úgy éljük az életünket, mintha az örökké tartana.
Néhányan panaszkodnak, hogy miért kaptunk olyan kevés időt, míg számtalan állat túlél bennünket. Seneca szerint tökéletesen elég idő áll a rendelkezésünkre.
A probléma az időnk elpazarlása.
A jövőnket érintő nagy döntések meghozatalakor vegyük figyelembe, hogy mennyi időnket fogja felemészteni az adott döntés és hogyan kapcsolódik az a hosszútávú céljainkhoz, boldogulásunkhoz.
Célok és kötelességek
„Sokan követnek folyamatosan változó célokat, de az állandóan változó terveik ingatagok és így sosem elégedettek magukkal.”
Az időpazarlás sokszor összefügg a céltalansággal, ezért van fontos szerepe az önismeretnek.
Iszokratész, a nagy ókori görög retorikus például tudatosan szakította ki Ephorust a fórum dicsőséggel kecsgetető környezetéből gondolva arra, hogy Ephorus képességei inkább a történetírásban tudnak kiteljesedni. Iszokratész megérzése igaznak bizonyult és egy középszerű szónok helyett, több mint 30 könyvet író sikeres történész vált Ephorusból.
Mit tegyünk akkor, ha megtaláltuk a célunkat, de az túl sokat követel tőlünk?
„Az élet legnagyobb akadálya azon elvárások szerint élni, amelyek a holnapra vonatkoznak, de közben elveszik a mát.
Seneca az egyik legmagasztosabb célnak vélte hivatal vállalását az ókori Rómában.
A kor legnagyobb államférfija, a császár is küzdött azonban pozíciója által támasztott kötelességekkel. Augustus császár többször is hangoztatta, hogy mennyire vágyik a pihenésre, mennyire szeretne egyszer a kötelességeitől visszavonulni, azonban erre nem volt lehetősége.
Ha nem Egyiptomban vagy az Alpokban harcolt, akkor belső ellenségeivel kellett megbírkóznia. A császár kötelességei, azonban összefüggésben voltak a céljaival.
Augustus harcai közben bár ő maga nem pihenhetett, azonban birodalmának minden tagjának lehetővé tette a nyugodt pihenést a biztonság és a stabilitás garantálásával.
Boldogság, nyugalom
„A természet úgy akarta, hogy a jól élésre nincs szükség nagy készületre: kiki maga teheti boldoggá magát.”
Olyan sokat akarunk, miközben olyan kevés lehet valóban a mienk. A sztoikus filozófus szerint a boldogság nem a külsőségekben ölt testet.
A feljegyzésekből tudjuk, hogy Homérosznak a nagy történetírónak egy szolgája volt, Platónnak kettő, míg a sztoikus filozófia alapítójának, Zenonak egy sem. Kevésbé boldoggá volt emiatt Zeno? Szüksége volt-e egyáltalán szolgálóra?
A boldogság nem az általunk birtokolt dolgoktól függ, hanem belülről fakad. Seneca egyik legfontosabb tanácsa a rendszeres önreflexió, amit ő napja végén végzett összegzéssel, naplóírással végzett el.
Mit tanulhatunk Senecától?
- Ismerjük meg magunkat, tudjuk miben vagyunk jók és erősségeink szerint válasszunk célokat!
- Értékeljük az időnket és ne vesztegessük el!
- Emlékezzünk rá, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk!
- A boldogság belülről fakad, ne tegyük tárgyaktól függővé!
- Vezessünk sztoikus módra naplót! A nap végén írjuk le mi történt velünk, mit tettünk, mit mondtunk és hogyan érzünk mindezekkel kapcsolatban!
Kedvenc Seneca idézetek, bölcsességek
„Csakhogy nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle.”
„Mindegyikük sietteti életét, fáradozik, sóvárogva a jövőre, utálva jelenlegi körülményeit. Az viszont, aki minden idejét a saját hasznára fordítja, és minden napját úgy rendezi el, mintha a legutolsó volna, nem kívánja a holnapot, de nem is fél tőle. Mi az ugyanis, amit egy órányi, új gyönyör nyújthat neki? Mindent ismer. Mindent eléggé megértett.”
„Sokan követnek folyamatosan változó célokat, de az állandó változó terveik ingatagok és így sosem elégedettek magukkal.”
„Elveszítik a nappalt az éjszaka reményében és elveszítik az éjszakát a hajnaltól való félelemben.”
Miért olvass Senecát?
Seneca levelei egy bizonytalan korban, politikai zűrzavar közepette íródtak. A sztoikus filozófiához való visszatérés napjainkban azért lehet hasznos, mivel más körülmények között, de ma is a folyamatos változás korát éljük. Seneca művei adott kor morális problémájára kínálnak megoldást, azonban míg a környezet változott, az emberi természet szinte változatlan maradt és a tanácsok ma is érvényesek.
A sztoikus gondolatok jóval összetettebbek annál, hogy kategorizáljuk és egy-két idézet formájában tálaljuk azokat. Seneca sem állítja, hogy mindent tud, inkább a kor példái alapján tanít bennünket. Ezek a tanítások mindenkinek más és más gondolatok formájában öltenek testet.
Seneca alapgondolataival bár hasznos megismerkedni, azonban műveit érdemes eredeti formában (nem latinul, hanem csupán könyvként) többször kezünkbe venni.
Nekem minden olvasás után más a levelek tanúsága. És neked?