Skip to content

Nassim Nicholas Taleb: A fekete hattyú (Összefoglaló)

Nassim Nicholas Taleb egy amerikai-libanoni tőzsdei elemző, opciós kereskedő, statisztikus és író. Első könyve (Fooled by Randomness) a 2001. szeptember 11. előtti héten jelent meg.

A könyvben Taleb az irodaház épületébe csapódó repülőgép valószínűségéről értekezik, ami a történtek ismeretében prófétai magasságokba emelhetné az egykori Wall Street-i elemzőt. Sokan kérdezték Talebet, hogyan volt képes megjósolni az ikertornyok elleni támadást.
„Nem jósoltam meg, csupán volt esély a bekövetkezésére.” – mondta a statisztikus.

Válságokkal kapcsolatos tippekkel van tele az internet. A legtöbb “szakértő” amellett, hogy személyesen még nem élt át válságot a jelenlegi helyzet egyéniségével sincs tisztában. Én sem tudok szinte semmit a válságokról, ezért jó ötletnek tartottam egy olyan ember könyvét elolvasni, aki a karrierét építette váratlan eseményekre.

Taleb egy kisebb vagyont szedett össze 1987 fekete péntekjén míg mások milliókat buktak el. A 2008-as válságból is győztesen jött ki a kereskedő, eredményeit pedig a Fekete Hattyúnak nevezett jelenségnek tulajdonítja.

A fekte hattyú könyv
Nassim Nicholas Taleb: A fekete hattyú – Avagy a legváratlanabb hatás

Komment: Taleb személye és munkássága rendkívül vitatott tudományos körökben, azonban elért eredményeit senki sem hiteltelenítheti. Könyve az összes ókori gondolkodó idézetével és a hosszas anekdotákkal nehezen olvasható, de a taglalt gondolatok minősége miatt érdemes kézbe venni Taleb köteteit.
 

A Fekete Hattyú

A Fekete Hattyú elmélet egy metafora, ami olyan eseményeket ír le, amelyek váratlanul következnek be, jelentős hatásuk van és gyakran helytelenül értelmezzük azokat bekövetkezésük után. A fogalom abból az ókori mondásból fakad, miszerint fekete hattyúk nem léteznek. Miután meglátták az “első” fekete hattyút a vadonban, az emberiség új értelmet talált a mondásnak. 

Taleb az információhoz való viszonyunkat és döntéshozatalunk hibáit írja le a Fekete Hattyú elmélettel. 

A Fekete Hattyú elmélet azonban nem húzható rá a jelenlegi helyzetre, ugyanis a koronavírus nem egy fekete hattyú, ahogy azt Taleb egy interjúban elmondta.

A fekete hattyú

  • ritka,
  • intenzív,
  • és váratlan, a  jelenlegi lehetőségeinken túlmutató

A koronavírus nem egy új vírus, először 1930-ban azonosították. Tehát nem mutat túl a jelenlegi lehetőségeinken. Váratlan lenne? Ennek a kérdésnek az eldöntését inkább rád bízom, de Taleb elég sarkosan fogalmaz a lehetséges megelőző intézkedésekkel kapcsolatban.

Ha a koronavírus nem egy Fekete Hattyú, akkor mégis mit tanulhatunk a válságkezelésről és a válság alatt hozott döntésekről?
 

Az intelligens, nem feltétlenül okosabb

Taleb még gyerekkorában vette észre, hogy a nagyon intelligens és jól informált személyeknek nem volt semmi előnye például a taxisofőrökkel szemben, ha előrejelzésekről, jóslatokról volt szó. Egy különbség azonban volt. 

A taxisofőrök nem gondolták, hogy annyira értenének a témához, mint a tanult emberek. Senki sem tudott semmit, de a tanultak azt gondolták ők többet tudnak, csak mert elit gondolkodók voltak. És ha tagja vagy egy elit csoportnak, akkor többet kell tudnod.
 

Fekete Hattyúk és karrierdöntések

A Fekete Hattyúk skálázható események. A pénzügyi hatásuk több nullával növelhető energiabefektetés nélkül. Egyéni döntésekre lefordítva: ha szeretnél egy skálázható állást, akkor válassz olyan pozíciót, ahol nem órabérben fizetnek, így a fizetésed nem korlátozza az elvégzett munka mennyisége.

“Ha karrier tanácsot kellene adnom, azt mondanám, hogy válassz egy olyan hivatást, ami nem skálázható. Egy skálázható karrier csak akkor jó, ha sikeres vagy. Skálázható állásoknál nagyobb a verseny, nagyobbak az egyenlőtlenségek és az eredmény ritkábban vannak összefüggésben a befektetett munkával. Néhányan osztoznak a torta nagy részén, míg mások saját hibájukon kívül nem kapnak szinte semmit.”
 

A vélemények hatása

Az elbeszélő tévedése szerint korlátozott képességünk van tények megfigyelésére anélkül, hogy magyarázat szerinti elméleteket dolgoznánk ki, logikai kapcsolatot keresnénk a tények között. 

Magyarázatok kapcsolják össze a tényeket. A magyarázatok könnyebben megjegyezhetővé teszik a tényeket és segítenek értelmezni azokat.
 

Döntési hibáink (és egónk) kijátszása

Karl Popper filozófus bevezetett minket egy bizonyítások és cáfolatoknak nevezett mechanizmusba, amely a következőképp működik: 

Teszel egy állítást és olyan megfigyeléseket keresel, amelyek annak ellenkezőjét bizonyítják. Ez a megerősítésen alapuló gondolkodásunk alternatívája.

A spekuláns, Soros György, Popper egykori tanítványa, egyesek szerint amikor befektetési döntéseket hoz folyamatosan keresi azokat a példákat, amelyek megdönthetik eredeti feltevését.

Bizonyításokat és cáfolatokat használni a magabiztosság valódi jele: azt a képességet feltételezik, hogy képes vagy úgy nézni a világra, hogy nem keresel egónövelő jeleket.
 

Miért ne olvass híreket?

A hírek elhomályosítják ítélőképességed szükségtelen információkkal.

Egy kísérletben bukmékereknek adtak tíz teljesen haszontalan számot, majd arra kérték őket tippeljék meg a lóverseny eredményét. Utána kaptak még tíz számot és újra tippelhettek. A több információ nem vezetett jobb tippekhez, ellenben a döntéseikbe vetett bizalom növekedett. 

A több információ károsnak bizonyult. 

Edzd magad, hogy különbséget tudj tenni a szenzációhajhász és az empirikus között. A világ toxikusságától való elszigetelődés nem csak a gondolkodásodnak, hanem a közérzetednek is hasznos lesz.

A napi hírek olvasása vagy a rádió hallgatása sokkal rosszabb hatással van rád, mint egy heti magazin olvasása. Minél ritkábban adják ki a médiumot annál nagyobb az időkeret és annál jobban szűrik az információt
 

Taleb és a kormányzati becslések

Óvatosan bánj a kormányzati előrejelzésekkel! Ne tulajdonítsd ezeknek a becsléseknek nagy jelentőséget! A köztisztviselők célja a túlélés és jelenlegi helyzet fenntartása – nem az igazság előrejelzése.

Taleb gondolatai provokatívak, de gondolkodásra is késztetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük