Könyv pandémia idejére – Cormac McCarthy: Az út

az út

Korunk furcsa fétise az apokalipszis történetekhez való vonzódásunk. A kanapéról nachost pusztítva nézzünk  az összeomló rendszert, a masírozó zombikat, és a sztereotípiákra kihegyezett szereplők karakterfejlődését. 

Kikapcsolódásnak megteszik ezek az akciófilm-szerű sztorik, azonban ritkán sikerül elérni az íróknak, hogy a túlélők helyébe képzeljük magamat, hogy valóban beleéljük magunkat a helyzetbe.

A sablonos világvége sztorik után nagy meglepetést okozott egy könyv. 

Cormac McCarthy  Pulitzer-díjas története, Az út, a kategória más köteteihez képest szokatlan hatással volt rám. Élveztem a történetet, féltem az úton, elgondolkodtam az akarva akaratlan feltett kérdéseken, és valóban elkezdtem értékelni a világot, amiben élek.

Értelmetlennek tartom, amikor kipécéznek tőlünk rosszabb helyzetben élő embereket, visszatekintenek a sötét középkorba, vagy vázolnak egy reménytelen jövőt és ebből vezetik le milyen szerencsések is vagyunk. Cormac McCarthy nem operál ilyen sablonos eszközökkel. 

Az út mégis elérte, hogy hálás legyek. 

A pandémia korábban elképzelhetetlen forgatókönyveket tett a mindennapok részévé. A valós fenyegetést jelentő világjárvány, a kijárási korlátozások, a maszkviselés, a bizonytalanság félelemmel tölt el engem is. Ebben a helyzetben gondoltam úgy, hogy egy kendőzetlenül sötét és depresszív világvége-regény az, amire szükségem van.

Most pedig ezt a könyvet ajánlom számodra. 

Az egyébként megfilmesített történetből semmi olyat nem árulok el, ami a filmelőzetesből egyébként nem derülne ki. Inkább a regény fő kérdéseivel és hatásáról szeretnék megosztani pár gondolatot.

cormac mccarthy az út

Klímapánik

“Kölcsönvett napok és kölcsönvett világ, amit kölcsönvett szemmel siratunk.”

A regényben vázolt valóság a klímakatasztrófa lassú eljövetele után játszódik. Néhány jelenet kísértetiesen hasonlít az elmúlt években Ausztráliában és a San Franciscó-i öbölben pusztító erdőtüzekhez, pedig McCarthy az események bekövetkezte előtt jóval hamarabb, 2006-ban publikálta könyvét.

A cselekmény egy szóval nem említi a klímakérdést, ezért olyan hatásos. 

Tényekkel állít szembe: 

  • a Föld élhetetlen, 
  • a fák halottak,
  • csak a csontok maradtak hátra,
  • és néhány ember küzd a túlélésért.

A legtöbb katasztrófafilmben az élet nem áll meg a végzetes esemény után. A felszámolt civilizáció romjain a természet kincsei tartják életben a túlélőket. Halásznak, vadásznak. Megfogyatkozva, de túlélnek.

Nem esetünkben.

Amikor egy horgászbotot talál a főszereplő, az már nem jelent semmit. Világossá válik, hogy ez nem csak egy hajótörés. Ez az apokalipszis. Már nincsenek halak az óceánban. Kiszáradtak a fák, nem terem a föld. 

Csak a maradékon harcolnak.

Te képes lennél (túl)élni?

“Senki sem akar itt maradni és senki sem akar elmenni.”

Nincs rádió, nincsenek hírek. Nincs titkos ellenállás, nincs távoli érintetlen paradicsom. Csak magadra számíthatsz. Nincs remény, hogy jobb lesz.

A leégett Amerikában bolyongó apa és fia kihívásait könnyen összefoglalhatjuk. Az éhhallálal, a hideggel, és a többi túlélővel küzdenek. 

Nincs remény a jobbra. A többi túlélőnek jobb esetben a konzerveikre, rosszabb esetben a húsukra fáj a foguk. Mégis hisznek benne, hogy valahol vannak még jók.

Te élnél ilyen körülmények között?

Zsebkendőnyi mennyország

A posztapokaliptikus világban megváltozik a luxus jelentése. A luxus egy doboz coca cola, pár darab konzerv, egy puha matrac.

Nem tudom megfogalmazni miért tetszett és miért ajánlom neked Cormac McCarthy Az út című regényét. Különösebben nem fordulatos a cselekmény. Mennek az úton. Nincs megoldás. Nincs remény. Mégis furcsán reménykeltő az egész könyv.

Remény. 

Talán ez a kulcs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük