A Véges és végtelen játszmák a játékelmélet lencséjén keresztül keres válaszokat a létezés legfontosabb kérdéseire. A könyv olvasása során megtudhatjuk, hogyan érdemes az élet nevű játékot játszani és melyek a létezés legnagyobb mítoszai. Meglepően mély elmélkedésbe botolhatunk vallásról, hazafiságról, szerelemről és kultúráról.
A New York-i Egyetem történelem és vallástudományi professzora, James Carse egy játékelméleti szeminárium után állt elő a szokatlan ötlettel: mi lenne, ha saját szakterületére alkalmazná a játékelmélet alapvetéseit.
A végeredmény egy olyan filozofikus mű lett, ami nem szégyelli határozott szabályokkal leírni az élet, és az emberi kapcsolatok működését.
A különböző tudományterületek és korok között csapongó könyvet hasonlóan zabolázatlan formában dolgozom fel ebben az összefoglalóban.
Ha a bevezető alapján érdekesnek tartod James Carse: Véges és végtelen játszmák című kötetét és nem szeretnéd elrontani az olvasmányélményt, akkor itt érdemes megállni.
A Véges és végtelen játszmák mondanivalója 100 szóban
- A véges játszma célja a győzelem, míg a végtelen játszma célja a játék folytatása.
- Meghatározott határok, mások által alkotott szabályok keretein belül játsszuk a véges játszmákat. A végtelen játszmát saját, belülről ihletett szabályaink alapján játsszuk.
- Bármilyen játékot válasszunk is, azt lehetetlen egyedül játszanunk. Társakra van szükségünk.
- A véges játszmát megnyerő hatalmat, rangokat és címeket nyer. Ezeknek azonban csak másokhoz viszonyítva van értelmük.
- A véges játszmában a halál a vereséget, a játék végét jelenti. A végtelen játszmában a játék nem ér véget az elmúlással.
- A kegyetlenkedések és háborúk nem a gonoszságból fakadnak, hanem a véges játszmák természetes velejárói.
A kétféle játék
A könyv alapvetése, hogy kétféle játék létezik: a véges és végtelen játszmák. A véges játszmákat a győzelem elérése érdekében játsszuk, míg a végtelen játszmák célja, hogy tovább játszhassunk.
A véges játszmákat külsőleg meghatározott szabályok jellemzik. Ezeket a határokat előre meghatározták, a játékosok pedig ezeken a határokon belül versenghetnek a győzelemért. Véges játszma például egy sakkjátszma, egy focimeccs, vagy épp egy állásinterjú.
Ezzel szemben a végtelen játszmák belsőleg meghatározott szabályokat követnek. Míg egy állásinterjú véges játszma, addig a karrierünk már egy végtelen játszma. Mi alakítjuk a szabályokat, amiket követni szeretnénk és a karrier célja nem ér véget egy állás megszerzésével, vagy meg nem szerzésével.
A cél, hogy játékban maradjunk.
Minden játék társas játék
Ha a játék kötelezően ránk erőltetett, akkor nem tudunk játszani, nem beszélhetünk játszmáról. Véges és végtelen játszmától függetlenül létezik a játéknak egy kötelező eleme: a társak.
Nem tudunk egyedül játszani, ezért ellenfeleket vagy csapattársakat kell találnunk, akik hajlandóak csatlakozni a játékhoz.
A véges játszmákat címekért, rangokért játsszuk. De a címek és rangok másoknak szólnak, másoknak jelzik, hogy mi vagyunk az adott játék győztesei. A rangokhoz kell egy közönség, anélkül mit sem érnek.
A címekhez hasonló a hatalom dinamikája.
A hatalomnak csak másokhoz viszonyítva van értelme.
Az élet, mint játszma
A véges játékot játszó azért játszik, hogy élhessen, nem azért él, hogy játszhasson. Éppen ezért a véges játékot játszó kiérdemli, birtokolja, megnyeri az életet, de nem éli azt.
Ezzel szemben a végtelen játszmát játszó a játéknak él. Számára a játék nem ér véget a halállal, csupán felajánlja életét a játék folytatása érdekében. A végtelen játékos nem a saját életéért játszik, hanem azért él, hogy játszhasson.
Az elmúlás értelmezései
Az elmúlásnak két különféle értelmezése van: valaki lehet halott még élete során, míg más élhet a halál után. Ez attól függ melyik játékot játsszuk.
A véges játék általánosan a múltra koncentrál. Mit ért el, honnan származik, milyen címei vannak? Ezzel szemben a végtelen játék jövőközpontú. Új lehetőségek nyílnak még a játék folytatásával, amelyek függetlenek a múlttól.
A halál a véges játékban a játék végét jelenti. A játékos nem verseng többé, nem harcol tovább címekért, elfogadja a legyőzött szerepét. A végtelen játszmában a halál eredmény, spirituális győzelem. A szúfizmus szerinti “Halj meg mielőtt meghalsz” (vagy akár a sztoikusok memento morija) jól illeszkedik a végtelen játékot játszók filozófiájába.
Kiképzés vs. Tanulás
A kiképzés egy véges játékra alapoz, míg a tanulás a végtelen játszmára. A kiképzés meghatározott keretei időben véget érnek, a fejlődés megáll, míg a tanulás végtelen időkig folytatódik.
Tanulj kiképzés mellett és helyett!
A fejlődés ciklusai
„Meg kell tanulnunk a háború és a függetlenség művészetét, hogy gyermekeink tanulhassanak építészetet és a mérnöki tudományt, hogy az ő gyermekeik tanulhassanak képzőművészetet és a festészetet.”
John Quincy Adams
Nemzetekről és nacionalizmusról
A Föld egyetlen reménye
James Carse szerint gonosz gondolat egy nemzetnek azt hinnie magáról, hogy az a Föld utolsó és egyetlen reménye. Láthattuk ennek a gondolatnak a pusztító eredményeit a nácik tettein keresztül.
Ezért is veszélyes a napjainkban is egyre többet hangoztatott mindenki rossz, mindenki ellenség, csak mi vagyunk a tökéletesek retorika.
Nemzeti ellenséggyár
A társadalom megvédéséhez (a társadalmon gyakorolt hatalom növelésén keresztül) szükséges egy ellenség. Ellenség nélkül nem létezik patriotizmus, nem létezik jogos felhatalmazás a hatalom központosítására.
Mivel fenyegetések nélkül, nincsenek rangok, címek és díjak sem, ezért a patriótáknak ellenséget kell kreálniuk, mielőtt a társadalomnak a patrióták segítségére lenne szüksége.
Ellenség nélkül nincs állam
A háború nem az erőszak korlátlan pusztítása, hanem az államok és nemzetek közötti versengés, egy véges játszma. Egy ellenségek nélküli államnak határai sincsenek, a határral bíró államnak pedig magától értetődően akadnak ellenségei.
A kultúra legerősebb mítosza
Egy kultúra sem lehet erősebb a legerősebb mítoszánál.
A szovjet államok és általában véve a kommunizmus legnagyobb ígérete volt az egyenlőség és a viszonylagos jólét széles tömegekre való kiterjesztése, szemben a kizsákmányoló kapitalizmussal. Ezt a mítoszt használták a kommunisták a kulákok elüldözésére, a javak újraelosztására, és látszólag logikátlan tervek végrehajtására.
A kommunizmus legerősebb mítosza azonban a legnagyobb ideológiai riválisának szintjére sem tudott felnőni ígéreteivel. A mítosz üres ígéretté vált, és követői más ideológiák felé fordultak.
A történetmesélés gondolkodásra ösztönzés
A történetmesélés önmagában is lehet egy végtelen játszma.
Az elbeszélő történetével nem próbálja meg semmiről sem meggyőzni hallgatóságát. Nem ajánl fontos válaszokat, szavai nem rajzolnak át országhatárokat. Egy történetnek nem is feltétlenül kell igaznak lennie, elég ha lefest egy látomást, vagy elültet egy gondolatcsírát a fejünkben.
A történetmesélés nem kompetitív. Nem lehet elbukni vagy nyerni egy jó sztorival.
Műveltségének és tájékozottságának bizonyítása helyett a történetmesélő arra ösztökéli hallgatóságát, hogy a tudás helyett forduljunk a gondolkodás felé.
A történetek új nézőpontot, a madártávlatból való szemlélődés lehetőségét kínálják.
Ha nem tudjuk elmesélni, akkor meg sem történt
“Ha nem posztoltál képet a konditeremből, akkor nem is edzettél” népi bölcsességhez hasonlóan, ha nem tudjuk elmesélni a velünk történteket, akkor valójában nem is történt semmi.