Harmadik éve írok és osztok meg veletek egy rövid szösszenetet az elmúlt év történéseiről (2019, 2020). Az idei összefoglaló írásának mégis a korábbiaknál nehezebben álltam neki. Két kis ördög lebegett a vállaim fölött, amelyek az idei cikk halogatására / az évértékelők írásának befejezésére sarkalltak.
Először is három év blogolás után kicsit megroppant a hitem a blog, mint médium megtérülésében.
Hiszem, hogy az írás gondolkodás, és önmagában az idei cikkek megírása is hasznos volt. Viszont nem csak ezt a blogot írom. A Zettelkasten rendszeremben (ha fogalmad sincs róla mi az, akkor ez a cikk kapóra jöhet) az olvasott könyveket, érdekes koncepciókat már a cikkek megírása előtt feldolgozom. A gondolkodás részéhez pedig nem szükséges a publikálás gomb megnyomása.
Ha pedig nincs igény a cikkekre, akkor miért vesztegetem az időmet?
(Erre a kérdésre még kitérek az idei értékelőben.)
Másodszor nem szeretek magamról túl sok részletet megosztani.
A személyes közösségi média felületeimen is 2-3 kép az éves átlagom, és a cikkekbe is próbálom minimumon tartani a szubjektív véleményemet. Viszont személyes érintettség nélkül dögunalmas cikkeket írok. Az évértékelő pedig introvertált titkolózás ide vagy oda, rólam szól.
A picsogást befejezve mégis nekiálltam.
Hálás vagyok, hogy van miről írnom és van aki elolvassa.
Az évértékelőben az eddigi évekhez hasonlóan három területen megyek végig és főképp három kérdésre keresem a válaszokat.
A három terület:
- Munka / Alkotás
- Fitness / Egészség
- Magánélet / Utazás
A területeken túl három kérdésre keresem a választ:
- Milyen eredményekre vagyok a legbüszkébb?
- Milyen területekkel vagyok elégedetlen?
- Mit tanultam idén?
1. Munka / Alkotás
Munka
A tavalyi évértékelőben még csak beharangoztam a hosszas keresgélés utáni váltást, ami már akkor is izgalommal töltött el. Most viszont kertelés nélkül írhatom: 2020-ban egész évben a Jófogás és Használtautó.hu oldalak keresőoptimalizálásán dolgoztam.
Az ügynökségi mókolás, a meg nem valósult projektek és kukázott stratégiák után felüdülő egy olyan közegben dolgozni, ahol a javaslataim nem csak Google Spreadsheetekben és prezentációkban léteznek, hanem megvalósítják azokat.
A blog korábbi cikkei néha csupán azért születtek meg, mert ügynökségi ügyfelek kukázták javaslataimat, ezért megírtam én az adott kulcsszóra a Google-ben első helyen rangsoroló tartalmat. Szerencsére ilyen furfangokra már nincs szükségem.
Kiderült, hogy szakmai javaslatok mentén látványos eredményeket lehet elérni magyar piacon is keresőoptimalizálással.
Blog
Idén tudatosan kevesebb időt töltöttem blogolással, így (csak) 31 cikket publikáltam. Ez a 2020-as 51 cikkhez képest visszalépés. 2021-ben a mennyiség helyett a minőségre koncentráltam.
Elsősorban nem kulcsszavakra írtam tartalmakat. A cikkek nagy része kedvenc tényirodalmi könyveim összefoglalói. Ezzel korlátoztam a blog elérését, mivel új olvasót aligha tudok ezekkel a cikkekkel elérni. De ez a terv része volt.
Próbálkoztam pénzt is keresni a bloggal, hogy olyan szoftverekbe ruházhassak be, amelyek ingyenes verziója jelenleg üvegplafont jelent a növekedésben.
A nagy cél az OlvasóLista levelek küldéséhez használt Mailchimp felhasználó következő szintre léptetése volt, hogy ne korlátozzon a 2000 feliratkozós limit. Automata e-mail kampányokat is csak fizetős felhasználóval indíthatok, amivel mini kurzusokat állíthatnék össze.
Ezekkel sajnos várni kell, mivel továbbra sem a blogolás a legmegtérülőbb hobbim.
A Hogyan keress pénzt a blogoddal forgatókönyvek leggyakoribb módját a banneres hirdetéseket alapból elvetettem. Olvasók száma alapján kiszámolható, hogy nagyon kevés bevételt hozna, cserébe jelentősen romlana az oldal által nyújtott élmény.
Regisztráltam a Patreon-szerű Buymecoffe-ra, hogy egyáltalán lehetséges legyen egy kávé árával támogatnia a blogot és a hírlevelet. Ezúton is köszönöm a három mecénásomnak a motivációs löketet. Bár kiderült, hogy nem a feliratkozó támogatásokból fogok megélni, mégis felemelő, hogy van, aki annyira értékesnek tartja a tartalmaimat, hogy fizetett értük.
A legtöbb uzsonnapénzt azonban az affiliate linkek hozták a konyhára.
Könyvekről írok, ahol egy ajánló után logikusan következhet, hogy az olvasó szeretné megvásárolni a kötetet. Eddig is linkeltem különböző webshopokra, de idén lecseréltem a legtöbb cikkben lévő külső linket Libris affiliate linkre. Ha valaki ezen keresztül érkezik a Libri oldalára és vásárol, akkor egy szerény 3%-os jutalék üti a markomat. Idén 227 könyvet, összesen 768.355 Ft értékben vásároltak rajtam keresztül, így 25.560 Ft az idei termés.
Az össz bevételből már nullszaldós a blog 3 év és 140 cikk után. Így a tárhely és a domain ára miatt nem kell összetörni a malacperselyt idén.
Legolvasottabb 2021-es cikkek:
- Betiltott könyvek ajánlott listája – 1224 megtekintés
- Flow élmény: kutatások, tippek és trükkök – 896 megtekintés
- A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása – 887 megtekintés
- Amor Fati – Sorsszerű képlet a nagysághoz – 766 megtekintés
- Jegyzetelés okosan: a Zettelkasten-módszer – 720 megtekintés
Talán a korábbi évek jól keresőoptimalizált cikkei miatt, esetleg az idei cikkek rétertartalom jellege okán (kevés olyan elvetemült ember van Magyarországon, akit érdekel a zettelkasten, a gtd módszer vagy a szerendipitás) fordulhat elő, hogy a 2021-ben írt cikkek közül egy sem került be az idén legtöbbet olvasott 20 cikk közé.
OlvasóLista
A feliratkozók száma egy gyakori hiúsági metrika. Jól hangzik, lehet vele vagizni, de kontextus nélkül egyáltalán semmi értelme. Ha csak a feliratkozók számára fókuszáltam volna 2021-ben, akkor ez egy borzalmas év lett volna az OlvasóListának.
A korábbi növekedési ütemet figyelve tudtam, hogy idén elérnénk a 2000-es limitet, ami fölött nem tudnék hírleveleket küldeni. Emellett a listába rengeteg olyan feliratkozó is bekerült, akik sosem nyitották meg az e-maileket és se nekik, se nekem nem származott semmi jó ebből a hírlevélbarátságból.
Bölcs megfontolásból töröltem 500 feliratkozót szeptemberben, hogy a valóban érdeklődő olvasók továbbra is megkapják a leveleket. Ezután pedig megnehezítettem a feliratkozás lehetőségét, például töröltem a pop-upot, ami önmagában egy konverzió-harakiri volt.
Ezekkel egy kicsit túllőttem a célon, az OlvasóLista pedig lassan növekvő tagsággal 1125 taggal zárt 2021-ben. Ugyanakkor többen nyitják meg az e-maileket, többen kattintanak át a cikkekre és a Mailchimp limit miatt sem kell aggódnom. Mindenesetre azért egy okos felugró ablakot visszakapcsoltam az év vége felé.
Olvasás
A tipikus 200-300 oldalas non-fiction könyvek csábítóak. Több év munkáját sűrítik bele egy viszonylag rövid könyvbe. Ráadásul egy hét alatt kipörgethetőek, így a hatékonyság illúzióját keltik.
Ellenben egy hosszabb életrajzi könyv vagy egy fantasy univerzum masszív. Akármilyen gyorsan olvasod 2-3 hétre elegendő elmélyülés vár rád. Teljesen más élmény ezeket a vaskos köteteket forgatni, különösen ha fizikailag is megfoghatod azokat.
(Nekem sokkal nehezebb hosszú könyveket ebookként olvasni.)
2021-ben elolvastam a Gyűrűk-ura trilógiát, helyet hagytam több regénynek a non-fiction könyvek mellett, folytattam a Murakami Haruki könyvek elleni hadjáratomat és élveztem az egészet.
- Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
- J.R.R. Tolkien: The Fellowship of the Ring
- J.R.R. Tolkien: The Two Towers
- J.R.R. Tolkien: The Return of the King (véleménycikk)
- James Carse: Véges és végtelen játszmák
- Bill Walsh: The Score Takes Care of Itself
- Ryan Holiday: Perennial Seller
- Barry, John M.: The Great Influenza
- Eli Schwartz: Product-Led SEO: The Why Behind Building Your Organic Growth
- Daic Koepp: Hűtőkamra
- Barabási Albert-László: A képlet
- Johann Hari: Elveszett kapcsolatok
- Samer: The Raqqa Diaries: Escape from Islamic State
- David Allen: Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD
- Sebastian Junger: Tribe: On Homecoming and Belonging
- Knut Hamsun: Pán
- Bobby Hall: Supermarket
- Jordan B. Peterson: Túl a renden – Újabb 12 szabály az élethez
- Matthew McConaughey: Zöldlámpa
- Tim Harford: Az oknyomozó közgazdász
- Matthew Dicks: Storyworthy
- Cormac McCarthy: Az út
- Douglas Murray: A tömegek tébolya
- David Epstein: Range
- Sönke Ahrens: How to Take Smart Notes
- Barack Obama: Egy ígéret földje
- Stephen R. Covey: A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása
- Erc Abrahamson: A Perfect Mess
A Moly.hu helyett idén Goodreads-ben rögzítettem az olvasott könyveket egyszerűen azért, mert sok angol nyelvű könyv nem elérhető a molyon én pedig nem akartam a feltöltésükkel molyolni.
Ha érdekel menet közben mit olvasok, kövess Goodreads-en!
Tavalyi célok
Kicsit sem fókuszáltam a tavaly kitűzött két célra. Többet írtam, mint terveztem, de könyvek számát tekintve kevesebbet olvastam.
🔴 28 / 40 könyv elolvasása
🟢 31 / 25 értékes cikk publikálása a blogon
2. Fitness / Egészség
Futás – Félmaraton
A súlyzós edzés helyett a futás került középpontba idén. Még év elején neveztem a Telekom Vivicittá Félmaratonra, amit a tervezettek szerint áprilisban tartottak volna. Az év első három hónapját magamhoz képest különösen erősen megtoltam, és úgy éreztem készen állok a kihívásra.
Persze jött (vagy maradt) a COVID, így áttették az eseményt júliusra. Talán még jól is jött ez az elnapolás, mivel egész tavasszal ott lebegett a cél a szemem előtt.
Pár éve még üvegplafont jelentett számomra az 5km-en túli futás. Tökéletesen elegendőnek éreztem a rövid távokat és egy szigetkör után elégedetten ballagtam haza.
Míg 2020-ban 232km-t naplóztam, addig idén 684km-t futottam le.
Korábban nagyot tévedtem mind a távval, mind a futás nyújtotta élményekkel kapcsolatban. Egy teljesen új világ nyílt ki, amint megugrottam az 5km-es korlátaimat. Több új kihívást találtam, ami motivál a mindennapi mozgásra.
2021-ben már több 10km-en túli távot futottam, de 21km-t egyszer sem futottam le a félmaraton teljesítése előtt. Az internetes népi bölcsesség szerint, ha 15km-t le tudsz futni, akkor a 21km sem szabad, hogy problémát jelentsen. Ehhez tartottam magam és júliusban úgy álltam rajthoz, hogy elegendő munkát beletettem, hogy fussak egy korábban sosem teljesített távot.
Végül 2:08:35 idővel lefutottam életem első félmaratonját.
Hihetetlenül kezdő vagyok. Aki ért a futáshoz, annak ez leesik mind a számaim, mind az élménybeszámoló alapján. Mégis jól esik kezdőnek lenni és hétszázvalahanyadikként célba érni.
Két okból is:
- Egyrészt szeretem, amikor pofán csap a valóság és szerénységre ösztönöz. Nem lehet és nem is kell minden területen top teljesítményt nyújtani. Most a futás tanít szerénységre, de erre bármilyen hobbi alkalmas, ami kellően komplex és lehet benne béna kezdőnek lenni.
- Másrészt végtelen új lehetőséget fedezek fel a fejlődésre, ez pedig izgalommal tölt el.
A futás mellett továbbra is nyüstöltem a vasakat, de nem tettem bele kellő munkát, hogy feljebb tornázzam az alapgyakorlatok során használt súlyokat. Nem edzettem elég alkalommal, sokszor inkább egy laza kocogást választottam a nagy súlyos guggolások helyett.
Naplóírás
Már több szedett-vedett noteszt teleírtam önfejlesztő gyakorlatok eredményeivel, próbálkoztam szabadírással, és naplóhoz hasonló bejegyzésekkel. Az év utolsó napjaiban óriási segítséget jelentenek ezek az írások, hogy objektíven lássam magamat és az elmúlt évet.
Sokkal többet felejtek, mint gondoltam és erre egy napló napi szintű vezetése döbbentett rá. 2021-ben elhatároztam, hogy véletlenszerű időközönkénti fecnikre írás helyett megadom a módját a naplóírásnak.
Vettem egy félbőr kötésű naplót a BomoArt-tól és elhatároztam, hogy töltőtollammal minden nap legalább egy oldalát teleírom. Áprilisig ez csont nélkül sikerült, de utána is legalább heti egy sessiont szántam naplóírásra.
Ez az évem legjobb döntése volt önismereti szempontból.
Egyrészt jobban érzem magam valódi tollal, valódi papírra való írás után. Próbálkoztam Notion sablonokkal és napi bejegyzésekkel is, de a várt hatás elmaradt. Napi 9-10 óra képernyő nézegetés után nincs kedvem még naplóírásra is a laptopomat elővenni.
A kellékek is sokat számítanak. Konferencián kukázott jegyzetfüzet és promotollak helyett minőségi eszközökkel írni egészen más érzés.
Tavalyi célok
A félmaratont lefutottam, a súlyzós célokat kukáztam és a meditáció is háttérbe szorult idén. Az egy órát is meghaladó futások néha eléggé meditatív élményekké váltak, talán ez is az oka, hogy kevesebbet meditáltam idén.
🔴 Minden alapgyakorlatban 10kg-val növelni a használt súlyokon. (120kg, 160kg, 90kg, 70kg)
🟢 Félmaraton teljesítése
🔴 Kipróbálni “tantermi” meditációs órákat
3. Magánélet / Utazás
Amikor átfutottam az eddigi évértékelőket egyértelművé vált, hogy a legrövidebben mindig a hétköznapokról írok. A helyzet az, hogy nem csak kevesebbet írok, hanem kevesebbet is tervezem a hétköznapjaimat, mint életem más területeit.
Van edzéstervem, szakmai céljaim, mérföldkövek a blognak, de valahogy ugyanez hiányzik az élet szórakoztatóbb részeinél.
Nem akarom a hétköznapi élményeket egy to-do lista elemeivé silányítani, de egy kicsit többet szeretnék foglalkozni például egy nyaralás megtervezésével, vagy egyáltalán úticélok összegyűjtésével. Úgyhogy elkezdtem egy kicsit többet foglalkozni ezekkel a magam módján:
Összeírtam Notion-ben egy bakancslistát (amiből egy tételt sem húztam ki idén), és összegyűjtöttem a legjobb belföldi túraútvonalakat és látványosságokat. Az utóbb lista még hasznosnak is bizonyult.
Osztani, vagy nem osztani?
Azért is vagyok bajban a magánéleti részeknél, mert bár lenne miről írni, nem feltétlenül szeretnék. Ahogy korábban említettem én az a srác vagyok, aki évente egy 2-3 képet feltölt a Facebookra és még ezt is túlzásnak tartja.
A blog fókuszának inkább az ötleteket, könyveket és élményeket szeretném megtartani, magamból pedig csak annyit megosztani, amennyit kényelmesnek és önazonosnak érzek.
Hibrid Beszélgetések
Mindenesetre az egyik legjobb élmény, amit a blognak köszönhetek az az új emberek megismerése. Bár sem az OlvasóLista feliratkozóknak, sem a blog egyszeri olvasóinak nem túl egyértelmű, de egyszerűen elérhető vagyok.
Ha nem vagyok túl lusta válaszolok a cikkekre érkező kommentre és az OlvasóLista levelekre írt válaszok is érdekes beszélgetésindítónak bizonyultak.
Online könyvklubokon és hasonló eseményeken felbuzdulva (amihez elég egy Google Meet link), több OlvasóLista követővel is beszéltem, ami egy teljesen új élmény volt és erős komfortzóna elhagyás számomra.
Mégis ezeket a beszélgetéseket sokkal jobban élveztem, mint bármelyik meetupot, vagy konferenciát az utóbbi években. Megvolt egy alap kapcsolódás, nem voltunk egymásnak teljesen idegenek, hasonló érdeklődési körrel bírtunk és sokszor félelmetesen hasonló kihívások előtt álltunk.
Ki tudja, talán a jövőben szervezek online OlvasóLista könyvklubot, vagy valami ilyesmit…
2021 tanulságai
Az évértékelők végén mindig csinálok egy mit tanultam, mi foglalkoztat szekciót, így ez idén sem maradhat el. Ezeket a kérdéseket valójában beszuszakolhatnám a különböző területek alá, de mivel a legtöbbnek van jövőbe mutató része, így komfortosabbnak érzem, ha ezek a részek az értékelés végére kerülnek. 🙂
Megéri blogolni 2021/22-ben?
SEO szakértőként több iparágban írtam cikkeket és raktam össze stratégiákat kifejezetten írott tartalmakat publikáló blogok számára. Számtalan eset van, amikor egyértelműen lehet kötni a blog eredményeit annak megtérüléséhez, ezért is fektetnek be a cégek tartalommarketingbe itthon és külföldön egyaránt.
Egy szolgáltatását mély szakmai cikkel eladó szakértő, vagy egy bizonytalan vásárlót részletes problémamegoldó tartalmaival meggyőző webshop számára egy blog írása a legtöbb esetben ROI pozitív, mégha nem is érkeznek olvasók tömegei ezekre a tartalmakra.
De én nem egy céges blogot írok. Nem árulok semmit. Megéri egy független tartalomgyártónak kizárólag magyarul blogolni?
Három év és 140 cikk után úgy gondolom:
Nem.
Ha befektetésként tekintünk a blogolásra és csak a számokat nézzük, akkor ez számomra három év után is egy masszívan veszteséges “eszköz”. Ezt részben a blog relatíve alacsony elérésének és saját korlátozó kifogásaimnak köszönhetem.
Ilyenkor mindig megjelenik a kisangyal a vállam fölött és hasonlókat súg a fülembe:
“De Norbi! A megtérülést nem csak forintban mérik. Gondolj arra mennyit tanultál a cikkek írása során, hány embernek segített egy-egy tartalmad. Gondolj arra, hogy te alapból szeretsz írni!”
Valóban. A legtöbbnek van igazságtartalma. Sosem a pénzügyi megtérülés miatt írtam a blogot. Viszont ahogy az extra teendőim és lehetőségeim száma növekszik, egyre jobban látom a blog írásának alternatíva költségét. Amikor cikket írok az mindig valami mástól veszi el az időt.
Tehát meg kell győznöm magamat a blog megtérülésével kapcsolatban minden egyes alkalommal amikor leülök cikket írni. De a magyarul blogolásnak van egy elég nagy korlátozó tényezője:
Az elérésem véges.
Mivel kizárólag SEO-t használok felfedezési csatornaként (Google kereséseken keresztül találnak rá a cikkeimre) így olyan cikkekkel, amelyekre nem keresnek olvasók egyszerűen nem tudok új felhasználók szeme elé kerülni.
Itt választhatnék a potenciális megoldási lehetőségek közül:
- Olyan témákról írok, amire keresnek magyarul: Próbáltam ezt a taktikát 2020-ban. Egyrészt nem elég skálázható magyarul. Sosem fogok annyi olvasót bevonzani egy közepes méretű magyar blogra csak SEO-val, kapcsolt termék nélkül, hogy az megérje. Különösen azért, mert nem élvezem az ilyen jellegű tartalmak írását.
- Más platformokra írok / gyártok tartalmat: Vagy legalább megosztom azokon a tartalmakat. Próbálkoztam Facebook csoportokkal és Twitterrel korábban sikertelenül. A Twittert kevesen használják itthon, a Facebook visszavágta az organikus eléréseket, viszont a Linkedin-en elég jó számokat lehet hozni natív tartalmakkal. Az Instagram, a Youtube és a Tiktok is érdekes lehet platformon belüli felfedezésre, ha kizárólag számukra készítesz tartalmat.
- Angolul írok: Angolul sokkal többen keresnek az általam készített rétagtartalmakra is. Egyébként is angolul fogyasztok tartalmakat. Az általam kedvelt hírlevelek, cikkek, de a könyvek többsége is külföldi szerzőhöz kötődik. Az angol könyvek főbb gondolatai angolul kerülnek be a Zettelkasten rendszerembe és csak a magyar cikk kedvéért fordítanom le azokat.
Hogyan lennének ezek a megoldások kifizetődőbbek?
Egyrészt nagyobb kihívás valamennyi.
Például:
Ötlet #1: Youtube
Fogalmam sincs hogyan kell Youtube videókat csinálni, de izgalmasabbnak hangzik, mint a 158. SEO optimalizált cikk megírása. Bár van hasonlóság a Youtube és a Google algoritmusai között, azonban a Youtube segítségével egy videóval is robbanásszerű növekedést lehet elérni, ami keresőoptimalizált cikkeknél aligha lehetséges. A monetizáció is egy hangyányival egyszerűbb Youtube-on, mint egy blog esetében.
A probléma csupán az időkeret. Valószínűleg 20-30 videó sem fog a megtérüléshez elegendő számokat hozni magyarul. A legtöbb konzisztensen publikáló magyar tartalomgyártó számaival sem lehet bankot robbantani.
Ráadásul az érdeklődési köröm is változik. Egyre kevesebb önfejlesztéssel kapcsolatos könyvet olvasok. A jövőben számomra érdekes témák a magyar Youtube-on is csak egy szűk réteget érdekelnének.
(Plusz piszok nehéz videós tartalmakat csinálni.)
Ötlet #2: Blogolás angolul
Angolul sokkal több olvasót érhetnék el, viszont a verseny is sokkal kiélezettebb lenne. Az angol nyelvű keresések azonban hatványozottan nagyobbak, mint kicsiny országunkban. Az év februárjában a Google vagy megbolondult vagy egy furcsa hibát produkált a Search Console-om, de pár héten át angol nyelvű kulcsszavakra is megjelent a gondolattérképek készítéséről írt cikkem.
Felvetődött bennem a kérdés:
Mi lenne, ha lefordítanám a cikket angolra?
Sőt! Mi lenne, ha lefordítanám a blog top 50 legjobban teljesítő cikkét angolra és megnézném mire elég mindez?
Úgyhogy pontosan ezt tettem, a tanulságokat pedig egy angol cikkben összegeztem:
How I Translated 50 SEO Articles (and what happened next)
Röviden: Sokkal több embert lehet elérni angolul, és különösen a niche tartalmak teljesítenek jól.
Hogyan tovább?
Jelenleg jobban motivál angolul írni olyan szűk réteget érdeklő témákról, mint a termékvezérelt SEO, a kognitív torzítások vagy épp a termékmarketing.
Próbálkoztam magyarul is hasonló cikkekkel, de a számok sajnos azt mutatják, hogy egyik sem túl “hot topic” itthon, mivel egy Lada Nivában elférnének a cikket olvasók.
Nincs kőbe vésett célom 2022-re.
Valószínűleg fogok magyarul is írni, de a kevésbé népszerű könyveket és témákat inkább az angol blogon fogom publikálni. Én is többet fejlődök ezáltal és sanda gyanúm szerint a téma iránt érdeklődő magyar olvasók jelentős része tud angolul.
Célok 2022-re
Le fogok futni egy maratont.
Ez egy olyan cél, ami izgalommal tölt el és tenni tudok érte a mindennapokban.
Az előző évekre visszatekintve a legtöbb célom vagy felesleges volt (mindenképp olvasok, az hogy 20 vagy 30 könyv az éves célom semmit nem változtat), vagy szimplán hiúsági metrika volt (az életemhez és a boldogságomhoz nem tett hozzá).
A céljaim változnak, néha hónapról hónapra is. Persze van pár pénzügyi célom, vannak terveim a blogokkal kapcsolatban is, de ezeket egy menő Notion táblában tartom és havonta mérem a fontosságukat és a fejlődésemet.
Nem feltétlenül kell mindent előre betervezni. 2022-ben szeretnék több helyet hagyni a váratlan lehetőségeknek és élményeknek.
Köszönöm, hogy végigolvastad az évértékelőmet!
Sok sikert és boldog új évet kívánok neked! 🎉
Norbi
Kedves Norbi!
Gratulálok az elért eredményeidhez! Köszönöm a cikkeidet, én sokat inspirálódok belőlük, Tőled.
További sok sikert, örömet és egészséget kívánok Neked!
Köszönettel: Ilona
Köszönöm Ilona a visszajelzést 🙂 Minden jót kívánok!
Kedves Norbi!
Gratulálok az eredményeidhez, jó volt olvasni az évértékelődet. Nagyon szeretem olvasni a cikkeidet, a hírleveleidet – nagyon inspirálóak. Köszönöm.
Kívánok Neked jó egészséget, sikeres és boldog 2022 évet.
Üdvözlettel: Anna
Szia Anna, Köszönöm szépen a hozzászólásodat és jókívánságokat 🙂