Skip to content

Évértékelő: 2020

Tavaly először osztottam meg a személyes évértékelőmet. Írtam a blog alakulásáról, könyvekről, tanulságokról, visszatekintettem az év utazásaira, kis grafikonokat gyártottam edzésekről, terveztem, célokat tűztem ki. Ezek a célok most nagyon távolinak tűnnek. Nem azért, mert nem sikerült elérni, hanem azért, mert teljesen megváltoztak a prioritásaim. Talán nem vagyok ezzel egyedül.

Furcsa év volt 2020. Minden változás és korlátozás ellenére azonban szerencsésnek mondhatom magamat. Biztonságban és egészségesen írom ezeket a sorokat. Idén ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Éppen ezért pironkodva fogtam hozzá évem értékeléséhez. 

Otthonról laptopot nyomkodó marketingesként néhány célom gyökeresen eltér a való világban dobozokat emelő, betegeket ápoló és úgy általában sokkal nehezebb körülmények között dolgozó ember prioritásaitól. Sokat gondolkodtam az én küldetésemről, a helyemről a világban. Sok kérdést tettem fel magamnak és még több témáról változott meg a véleményem.

Nehéz év volt 2020, de önző módon néhány pillanatát szemtelenül élveztem. Több éves lassú építkezés kezdett el életem néhány területén beérni. Sok változás is történt idén, ami izgalommal tölt el. Erről is szeretnék mesélni.

De miről is beszélek? A tavalyi sémához hasonlóan három területen keresztül foglalom össze az évemet, majd a cikk végén a 2021-es naiv tervekről olvashatsz. 

A három terület:

  1. Munka / Alkotás
  2. Fitness / Egészség
  3. Magánélet / Utazás

A területeken túl három kérdésre keresem a választ:

  1. Milyen eredményekre vagyok a legbüszkébb?
  2. Milyen területekkel vagyok elégedetlen?
  3. Mit tanultam idén?

Fogjunk is hozzá!

1. Munka / Alkotás

Néhány hobbim erős átfedésben van a munkámmal, így a két területről együtt írok.

Munka

Több célt is kitűztem tavaly, de egyik sem kapcsolódott szorosan a munkámhoz. Voltak szakmai céljaim ugyan, de ezek többsége a blog köré épült, a szabadidőmben foglalkoztam velük. Erre már januárban felfigyeltem és elkezdtem agyalni az okokon. 

Beleszürkültem, meguntam a munkámat. Futószalagon kaptam a hasonló feladatokat és inkább melósnak éreztem magamat, mint egy gondolkodó szakembernek. Emellett nem volt olyan példa előttem, aki szakmailag inspirált volna, akitől tanulhattam volna.

Tudom, hogy nem mindenki van ezzel így, de nekem fontos, hogy szakmailag folyamatosan fejlődjek és ehhez kihívásokra van szükségem. Ha a sok önfejlesztő könyv olvasása másra nem is volt jó, de a prioritásaimra rámutatott. Ezután azonban jött a következő kihívás: új és nekem való állást találni egy költségeket megvágó időszakban, egy bizonytalan és bezárkózó környezetben.

Az ügynökségi állást még egyetem mellett kezdtem el, így eddig megúsztam az önéletrajz küldözgetős – vissza nem író, sajnos most nem önt választottuk sablont olvasgató álláskeresést. Ráadásul most a pálya is lejtett. És nem nekem. Kevesebb állásra több jelentkező jutott. Az elküldött önéletrajzaim többsége át sem jutott az első rostán. Voltam olyan állásinterjún, ahol a meghirdetett pozícióra az interjúztató szerint 300-an jelentkeztek. 

Mindezek mellett pedig megtapasztaltam milyen, amikor szimplán humán erőforrásként kezelnek potenciális kolléga helyett. Beszéltek velem lekezelő módon, majd tettek rövidesen ezután ajánlatot (és csodálkoztak, amikor visszautasítottam azt). Ismét csak szerencsésnek mondhatom magamat, mert munka mellett, különösebb nyomás nélkül járhattam interjúkra és végül választhattam több lehetőség közül. 

Ettől függetlenül nehéz volt ez az időszak. 

Több száz állásra jelentkeztem, és napi rutinommá vált a sajnos most nem önt választottuk e-mailek olvasása. A konverziós arányom egyszerűen siralmas volt. A legtöbb álláshirdetés különösebben meg sem győzött, egyszerűen a nagy számok játékát játszottam. Végül sikerült egy olyan lehetőséget megcsípnem, ami kihívásokkal is kecsegtet, közben mégis azzal foglalkozhatom amihez a legjobban értek: keresőoptimalizálással.

Blog

Tavaly 100.000 olvasó elérését tűztem ki célul az idei évre. 2019-ben kb 22.000 olvasót sikerült megszólítanom, így a 100k egy kellően ambiciózus cél volt, hogy motiváljon, miközben mégsem tűnt lehetetlennek.

Sikerült.

Mégsem vagyok elégedett. Az olvasók / feliratkozók / követők száma egy hiúsági metrika. Ez a szám esetemben nem szolgál semmilyen más, az életemet befolyásoló célt. Ha valaki szolgáltatásalapú üzletet csinál, amit blogjával népszerűsít vagy hirdetésekkel monetizálja tartalmait, akkor nagyon is számít az elérés. 

Több elérés = több bevétel. 

Esetemben az idén írt 51 cikk éppúgy ingyenesen elérhető, mint a korábbi években publikált tartalmak. 20.000 és 100.000 olvasónak írni semmilyen különbséget nem jelentett.

Szakmai oldalról mégis büszke vagyok az eredményre. Szükségem volt erre az apró sikerre a szunnyadó imposztor szindrómám nyakon vágásához. A blog olvasói 90%-ban a Google segítségével találnak meg, ami SEO szakemberként melengetni a szívemet.

A blog olvasottságának 2020-as alakulása

OlvasóLista

A belsős hírlevelekkel a 2019-es tesztüzem után különösen sokat foglalkoztam. Az új cikkekről küldött értesítők, könyvajánlók mellett, rövid inspiráló történeteket, idézeteket biggyesztettem a levelekbe. 2020-ban önálló formátummá vált az OlvasóLista, nem csupán a blog meghosszabbított keze volt.

172 feliratkozónak küldtem el a 2019-es évértékelőt. Idén az év utolsó levelét pedig 1534 feliratkozó fogja megkapni.

OlvasóLista feliratkozók számának változása

A kitűzött cél 1000 feliratkozó volt, közben azonban kénytelen voltam kicsit visszafogni a lista növekedést két okból kifolyólag:

  • A lista minősége: A feliratkozók számának növekedésével kezdett visszaesni a levelek megnyitási aránya. Mivel a listát nem tisztítottam (nem töröltem az inaktív feliratkozókat), így egy idő után az egyébként aktív érdeklődők is a Promóció vagy a Spam mappába kapták a leveleket, ami tovább rontotta a megnyitási arányt.
  • Ingyenes fiók korlátai: Furcsa a blog és a hírlevél jelenlegi felépítése. A blogot úgy alakítottam, hogy egy cikk elolvasása után a következő lépés a feliratkozás legyen. Az OlvasóLista célja pedig még több tartalom ajánlása és egy szorosabb kapcsolat kialakítása az olvasókkal. Sem a blog, sem az OlvasóLista nem hoz pénzt a konyhára, viszont a hírlevelek kiküldéséhez használt szoftver 2000 feliratkozó után súlyos dollárokba kerül. Ezt a lépést szerettem volna elodázni.

Egyelőre a meglévő lehetőségekből szeretném kihozni a maximumot, ezért kiszedtem a feliratkozások túlnyomó részét szállító felugró ablakot, illetve elkezdtem törölni a leveleket meg nem nyitó feliratkozókat.

A növekedéstől eltekintve úgy érzem még nem éreztem rá a jó hírlevél titkára. A legtöbb online olvasható tipp eladni segít, a siker egyetlen mércéjének a hírlevél segítségével értékesített összeget határozza meg. 

De hogyan írj, ha csak a tanulva tanítás a célod? Ez egy jó kérdés 2021-re.

Olvasás

Idén az olvasott könyvek mennyisége helyett, a kötetek minőségére és az üzeneteikre koncentráltam. Több könyvről írtam összefoglalót idén, mint az elmúlt években bármikor és több regényt is olvastam. 

2020-ban a következő 35 könyvet olvastam:

  1. Arnold Bennett: Hogyan gazdálkodjunk a nap 24 órájával?
  2. Abishur Prakash: Új geopolitika – A világ jövője
  3. Zachary Wong: Nyolc nélkülözhetetlen humán készség a projektmenedzsmentben
  4. James Clear: Atomic Habits
  5. Máté Kriszta: Az első millióm
  6. Edith Eva Eger: A döntés
  7. William B. Irvine: A Guide to a Good Life
  8. Remote – Távmunka újratöltve
  9. Abby Marks Bale: The Complete Idiot’s Guide to Speed Reading
  10. Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben
  11. Nassim Nicholas Taleb: A fekete hattyú
  12. Meg Jay: The Defining Decade
  13. Robert Greene: A kiválóság hatalma
  14. Stephen King: Az írásról
  15. George Orwell: Why I write
  16. Ryan Holiday: Az egyensúly a kulcs
  17. Timothy Snyder: A zsarnokságról
  18. Malcolm Gladwell: Ismerős ismeretlenek
  19. James Dale Davidson: A Szuverén Egyén
  20. Benjamin Graham: Az intelligens befektető
  21. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
  22. Daniel Coyle: The talent code
  23. Claude C. Hopkins: Scientific Advertising
  24. Ámosz Oz: Párduc a pincében
  25. Vámos Miklós: Én és én
  26. Ralph Waldo Emerson: Self-Reliance
  27. Morgan Housel: A pénz pszichológiája
  28. Richard H. Thaler, Cass R. Sustein: Nudge – Jobb ​döntések egészségről, pénzről és boldogságról
  29. Wass Albert: A funtineli boszorkány I.
  30. Michael Batnick: Nagy hibák: A legjobb befektetők legrosszabb befektetései
  31. Akos Doma: A vágyak útja
  32. Murakami Haruki: A kormányzó halála
  33. Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy
  34. John Updike: Nyúlcipő
  35. Daniel H. Pink: Drive: The Surprising Truth About What Motivates Us

Tavalyi célok

Az első kategóriában voltak olyan célok is, amelyek teljesítését meg sem közelítettem idén.

🙂     100 000 olvasó elérése a bloggal

🙂     1000 OlvasóLista feliratkozó 

🙁     Webfejlesztő kurzus befejezése

🙁     10 elbeszélés írása

A webfejlesztés kurzussal birkóztam pár hétig, majd inkább egy oldalépítő bővítménnyel összeraktam egy új dizájnt a blognak. Az elbeszélések írása teljesen más szintű kreativitást igényel, mint az általam írt cikkek bármelyike. Nekiveselkedtem, de a próbálkozások siralmas minőségére tekintettel az “eredményeket” inkább megtartom magamnak. 

A nem tényirodalmi írásokra különösen igaz, hogy ha nincs miről írnod, ne írj.

Nem fogom fel kudarcként, hogy nem sikerült teljesíteni ezeket a célokat. Tanultam magamról, a képességeim határairól és még jobban értékelem azokat, akik képesek egy érdekes történetet kitalálni vagy egy valamire való honlapot készíteni.

2. Fitness / Egészség

Az összes konditeremhez kapcsolódó célomat keresztülhúzta a koronavírus. A tavaszi terembezárások után inkább a régi forma visszanyerése vált a célommá, mint az ahhoz képest való fejlődés. Az újranyitás után sikerült hozni +10kg-ot az alapgyakorlatokban a tavalyi számokhoz képest (a cél +20kg volt év végére), majd ismét bezártak az edzőtermek.

Sokszor azonban amikor a lehetőség már adott volt, akkor is inkább a futást választottam a konditerem helyett. Többet futottam nyáron, mint bármikor korábban. Részt vettem életem első futóversenyén és majdnem neveztem a félmaratonra is (hello covid again).

A Waking Up appal végigmeditáltam az évet, régi-új szokásként pedig naplót vezettem. Hétköznapi dolgokról írtam csak úgy, bármilyen cél nélkül. Így év végén értékelem igazán ezeket a bejegyzéseket, amikor egyesével végigolvasom azokat. 

Meditációs app számai

Sokat változtam én is, nem csak a világ.

Tavalyi célok

🙁     120kg guggolás, 160kg felhúzás, 90kg fekvenyomás, 70kg vállból nyomás

🙁     Félmaraton teljesítése

🙁     Egy új sport kipróbálása

🙂     Tovább folytatni a mindennapi meditációt.

A nem teljesített célok ellenére elégedett vagyok a sport, egészség területtel. A számok képesek voltak motiválni, mégsem görcsöltem rájuk. 

Futások 2020-ban

3. Magánélet / Utazás

2020 nem a határtalan kalandozások éve volt. Amikor lehetett sem akartam kockáztatni a kötelező karantént, így maradtak a rövid belföldi utazások. Utazások helyett volt sok séta, költözés és végtelen home office.

Elég sokat elárul az évről a bekezdés hossza.

Mi nem ment jól?

Egyensúly

A munka és a magánélet bekezdések hosszának aránytalan különbségéből látszik, hogy a szakmai célokkal idén többet foglalkoztam, mint bármi mással. Ez részben betudható annak, hogy az év nagy részét ugyanabban a szobában töltöttem, csak az előttem lévő laptopot cseréltem ki a munkalaptopról a szabadidős laptopra (legtöbbször nem is volt sok választásom).

Tavasszal a munka és a blog mellett még néhány szabadúszó SEO projekttel is zsonglőrködtem, így sikerült teljesen betábláznom a naptáromat. Mindig volt egy kis rossz érzés bennem, amikor nem dolgoztam vagy nem valami közvetetten a kitűzött célokhoz kapcsolódó projekten dolgoztam. 

Néha elkerülhetetlenek a sűrű időszakok, de idén nem egyensúlyoztam elég jól a melós szakaszokat a szükséges kikapcsolódással.

Tartalomtípusok

Több cikket írtam kifejezetten SEO céllal. Ha találtam egy kifejezést, amire sokan kerestek, akkor megpróbáltam minden más magyar nyelven olvasható tartalomnál részletesebb és jobb cikket írni. A cikkek jól sikerültek, stabil forgalmat irányítanak a blogra, visszatekintve mégsem ezeket a tartalmakat kellett volna megírnom.

A legtöbb téma, amire hatékonysággal és önfejlesztéssel kapcsolatban keresünk magyarul, azok eszközök és keretrendszerek (johari ablak, pomodoro technika, pareto-elv). Értékes tanácsokkal szolgálhatnak az eszközök, azonban néhány mondatban összefoglalható lényegük. Ezek mellett nekem egyik ilyen keret sem nyújtott olyan mértékű segítséget, hogy egy baráti beszélgetés során ajánlanám azokat másoknak. Kicsit menedzsment bullshitnek érzem ezeket a cikkeket. Ettől az irányvonaltól pedig igyekszem minél távolabb kerülni.

Miről kellett volna írnom helyettük? Pontosan azokról a témákról, amelyekről senki sem beszél, amelyekre senki sem keres. Szoftverekről, amelyeket itthon alig használ valaki. Kérdésekről, amelyek fontosak és relevánsak. 

Több ilyen cikket szeretnék a jövőben írni, még ha a számok nem is igazolják létjogosultságukat:

2020 tanulságai

Notion felfedezése

Az angol nyelvű produktivitás guruk körében évek óta nagy népszerűségnek örvendő Notion idén ingyenessé tette a személyes fiókok használatát. A kíváncsiságtól vezérelve én is adtam egy esélyt az eszköznek, azonban a szervezettség egy teljesen új szintjét tette elérhetővé számomra az eszköz.

A korábban több appal megoldott szokáskövető táblámat, tartalomgyártási naptáramat, jegyzeteimet költöztettem át a multifunkciós appba. A számszerűsíthető céljaim követésére és személyes pénzügyeim tervezésére is teljes mérték alkalmas az eszköz.

Thomas Frank egy videójában vizuális programozási nyelvnek nevezte a Notiont. 

Nem csupán egy szoftver a Notion, hanem egy eszköz, amivel olyan rendszereket készíthetsz, amelyek a te problémáidra jelentenek megoldást. Ha szeretnél egy kicsivel több tudatosságot vinni az életedbe kukkantsd meg mi mindenre alkalmas még a Notion (és hogyan használom én):

A blog és a pénz

Sok inspiráló évértékelőt olvastam mielőtt az sajátom megírására adtam a fejemet. A (szerintem) legjobb számvetéseket bizniszeikről is részletesen író vállalkozók publikálják, akik mindig konkrét számokat mutatnak meg a nyilvánosságnak.

Ezt jogosan hiányolhatod nálam.

Idén sem kerestem egy forintot sem a bloggal. Nem is volt a célom. A monetizálásról azonban több okból kifolyólag is szeretnék beszélni. Egy esszében idén arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mi, magyarok miért nem fizetünk az online hírekért, és miért tekintjük magától értetődően ingyenesnek az online tartalmakat.

Szöget ütött a fejembe a kérdés, hogy amiért nem fizetünk annak van-e értéke. Persze ez szándékos sarkítás, de érdemes eljátszani a gondolattal. Ha jövőre fizetned kellene az évértékelőm olvasásához megtennéd? Milyen értéket adnak ezek az írások neked, ami magyar forintra átváltható?

A blog egy hobbi, viszont kezdi kinőni a hobbinak szánt kereteket. Említettem az OlvasóLista kiküldéséhez használt e-mail marketing szoftver ingyenes verziójának limitációját. Ha több olvasónak szeretnék leveleket küldeni jövőre, az a lista méretét figyelembe véve közel 100.000 forintba kerülne. Bár vannak költségesebb hobbik, de azért ez elgondolkodtató.

A legnagyobb befektetés részemről a blogba azonban a figyelmem és az időm. Ha nem írok, akkor gyakran ötleteken agyalok és kvázi üresjáratokban is a bloggal foglalkozok. Idén nem egyszer olvastam el könyvet, írtam cikket, mert az érdekes lehet a blog olvasóinak vagy kapcsolódik egy korábbi témához. Egyre többször azon vettem észre magamat, hogy nem csak hobbiként kezelem a blogot.

A elérés növekedése miatt befutott idén több szponzorációs megkeresés, amiket udvariasan visszautasítottam. Egyszerűen nem gondolkodtam még el azon, hogyan lehet a megfelelő értékajánlatot nyújtani szponzorált tartalmak esetében a támogatóknak és a közönségnek egyaránt. 

Mások azonban elgondolkodtak helyettem is.

Másolás

Ami a legmegdöbbentőbb volt idén, hogy többen elkezdtek másolni és pénzt csinálni az írásaimból. Az időszakos böjtölésről szóló cikkemet változtatás nélkül copy paste-elte egy női magazin, a könyv összefoglalókat előfizetésként árulja néhány hasonszőrű vállalkozó, szövegírók pedig egész bekezdéseket ragadnak ki a cikkeimből és adják el ügyfelüknek az összeollózott végeredményt.

A motiváció elméletet és az egymást metsző kedvenc japán karikáink szerint (ikigai) a blog jelenleg egy hobbi, nem több. Szeretek írni és azt hiszem jó vagyok benne. Ha az írás szeretete, a megfelelő íráskészség és a fizetőképes kereslet találkozna, akkor beszélnénk egy kezdetleges üzletről. 

A jövő év kérdése, hogy melyiket választom. Egyáltalán mire lesz lehetőségem.

Célok 2021-re

Úgy érzem legtöbbször nem a kitűzött célok elérése tett boldoggá idén, hanem a folyamatos fejlődés. Sokkal nagyobb örömet okozott a múltbeli énemhez képest elért fejlődés, mint egy mondvacsinált szám melletti karika kipipálása. A fejlődéshez azonban kellett a noszogatás, amit pontosan ezek a mondvacsinált számok szolgáltattak.

Bár tudom, hogy 2021-ben sem minden cél kizárólag tőlem fog függni, azonban sarokköveket a következő évre is szeretnék kijelölni.

Munka / Alkotás

Szakmailag legtöbbször egyszerűen problémákat kell megoldanom. Idén a szöghöz keresem a kalapácsot és nem fordítva. Nem akarom, hogy behúzzon egy cél nélküli online kurzus vagy egy aktuális trend.

Szeretném bővíteni a látókörömet, ehhez pedig már az elmúlt évben összeállítottam egy impozáns üzleti és marketinges könyveket tartalmazó listát. A blogolással 2021-ben sem hagyok fel, de nem elsődleges prioritás lesz a tartalomgyártás. Inkább a szűkebb olvasói rétegnek érdekes, de értékesebb cikkeket szeretnék írni.

Így néz ki mindez konkrét számokkal:

  • 40 könyv elolvasása 2021-ben
  • 25 értékes cikk publikálása a blogon

Fitness / Egészség

A tavalyi célokat görgetem tovább néhány új célkitűzéssel kiegészítve:

  • Minden alapgyakorlatban 10kg-val növelni a használt súlyokon. (120kg, 160kg, 90kg, 70kg)
  • Félmaraton teljesítése
  • Kipróbálni “tantermi” meditációs órákat

Magánélet / Utazás

Tavaly írtam egy 40 pontos bakancslistát. A cél, hogy kipipáljak 12 pontot jövőre. Nem a kipipálás öröméért, hanem mert eszeveszetten izgalmas és számomra fontos dolgokat sikerült összegyűjtenem.

Ez volt az én 2020-as évértékelőm és 2021-es tervezésem.

Te mit gondolsz az elmúlt évről?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük