Január ötödik könyvének az eddig olvasottaktól különbözőt szerettem volna választani és ez A testbeszéd enciklopédiájával sikerült is. A könyv végigvezet test minden apró jelzésének értelmezésén, kezdve a lábaktól a fejünk búbjáig. Számtalan olyan beidegződésre kaptam magyarázatot, amit gyakran látok magamon és másokon is, mégsem tudtam eddig mit jelent. Ahogy a szerzők megfogalmazzák a könyvben, talán találó lehet az egész kötet jellemzésére:
„Egy sor gesztus velünk született, most csak tudatosítjuk a jelentését.”
A könyv részletes és ahhoz, hogy ilyen részletgazdag lehessen gyakran operál felsorolással. Adott fejezeteken belül végigveszi egy adott testrész, például a láb által küldött kódolt üzeneteket. Ez a fajta leírás néhol unalmas, főleg, ha olyan mozgásképeket elemeznek a szerzők, amelyek jelentése számomra már ismert. Szerencsére ezt a fajta pontonkénti bemutatást gyakran váltották konkrét helyzetekre vonatkozó mozgáscsokrok élvezetes leírásai. Különösen érdekesnek találtam az állásinterjúk testbeszéd szempontjából történő elemzését, de a legérdekesebb a hazugságot leleplező fejezet volt. A könyv szinte minden oldalán találkozunk illusztrációkkal, többségük rajzolt, de a való életből vett képekkel is színesítik a szerzők a kötetet.
Újabb pozitívum az elméleti megalapozottsága a könyvnek. Bár Pease-ék a testbeszéd szakértői, példáik, idézett számadataik mégis gyakran utalnak más kutatásokra, illetve saját kísérleteik részletes leírásával is találkozhatunk.
A könyv nem egy izgalmas regény. A fejezeteknek más-más jelenség leírása a célja, így a folyamatos olvasásnál néha meg-megtörik a gondolat fonala. A szerzők azonban nem is regényt írtak, hanem enciklopédiát. A kötet alkalmas arra, hogy ha a mindennapokban találkozunk eddig ismeretlen mozgásmintákkal, akkor csupán az aktuális fejezethez lapozzunk a könyvben és megtudjuk a testbeszéd mögötti jelentést.
Sok AHA pillanatom volt a – A testbeszéd enciklopédiájának olvasása közben és őszintén ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a mozdulatok mögött megbújó jelentések iránt.